Eljött az ideje a búcsúnak, kedves olvasók és követők. Köszönöm mindenkinek, aki követte a blog írásait, terjesztette őket.

A blogot két ember hozta létre azért, hogy fontos, mindenki életét érintő kérdésekről elmondják véleményüket.

Az új év azonban új dolgokat hozott, melynek következtében a két ember útjai szétváltak. Egyedül maradtam és azt gondolom, hogy egyedül az indulás eszméit nem vállalhatom fel. Soha nem állt szándékomban más nevében, más helyett írni, csak magamat tudom adni, így nem tartom tisztességesnek folytatni a blogot. Amit megígértem, azt még befejeztem.

A blog eddigi írásai a részemről továbbra is elérhetőek maradnak abban a formában, ahogy eredetileg is voltak. Sajnos ezt a volt társam nem így gondolta, így az összes írását el is távolította a blogról. Ezt nem tartom az olvasókkal és a követőkkel etikusnak. Ez van. Ebben nem volt módom beleavatkozni. Az olvasóknak írt cikkeket, melyek mondanivalója komoly témákat ölelt fel, nem helyénvaló az eltávolításukkal az olvasókat és követőket büntetni.

Persze ez csak a blog végét jelenti és nem az írásaimét. Továbbra is folytatom az írást, akihez eljut és tudok nyújtani valami pozitívat az életében, az élete megértésében, javítgatásában, ezután is meg fog találni.

Hamarosan jelentkezem új írásokkal, új blog alatt.

Kép: National Geographic

Tünde Tündér

Elvárásokkal telve éljük életünket. Van melyeket ki is mondunk, hangot adunk neki, és van melyeket magunkban őrizgetünk. Az ember időnként könnyen képes – akár felelőtlenül is - ígéreteket tenni, akár másoknak, akár magának.

Az életben mindig történik valami, mindig van valami aktuális feladat, amit meg kell oldani, vagy egy-egy esemény az érzelmi világunkat kavarja föl, ez persze lehet jó is és rossz is. Sajnos az emberi mivoltunkból fakad, hogy a jó dolgok közepette hajlamosak vagyunk leengedni, figyelmetlenné és kényelmessé válni. A nehézségeket nem szeretjük, nincs is ezzel semmi baj. Pedig az emberből éppen a nehézségek tudnak olyan dolgokat kiváltani, melyek által előbbre juthatunk, többé válhatunk. Persze ennek alapfeltétele, hogy tudjuk, mikor mit kell éppen cselekednünk. Türelmetlenek is vagyunk magunkkal és másokkal szemben is. Mert úgy érezzük, hogy ma kell mindent elérni. Végig rohanjuk ily módon a mindennapjainkat. Pedig ennek elég nagy ára van, melyet nem is feltétlen veszünk észre. Hibázhatunk is, persze a hibák következményeinek a terhét is viselnünk kell. Ennek ellenére balgaság azt feltételeznünk, hogy ha mindenre alaposan odafigyelünk, mindig helyes lesz az út. Az is egy tanulás, hogy rájöjj arra, bakker most ezt nem jól láttam, változtatnom kell. Türelmetlenül azonban ezt sem lehet tenni.

Autizmus és Alzheimer-kór

Szerintem sem azt nem lehet bizonyossággal állítani, hogy az oltások állhatnak olyan súlyos kórképek mögött, mint az autizmus, vagy az Alzheimer-kór, sem azt, hogy nem. Kutatások zajlanak napjainkban ezzel kapcsolatban, azonban ezeket rendkívüli módon megnehezítik, hogy az oltások mellékhatásai, szövődményei nincsenek következetesen és hosszabb távon után követve. Akik ilyen irányba kezdtek kutakodni (Gherardi, Exley), nyilván volt valami, ami a figyelmüket erre felé terelte. Ez pedig nem más volt, mint az alumínium jelenléte a szervezetben, mely adott esetben az oltóanyag hatékonyságát javító alumínium adjuváns által kerül a szervezetünkbe. Azt se felejtsük el, hogy a mellrák kutatások szintén összefüggést találtak, a daganat kialakulása és a dezodorokban jelenlévő alumíniumsók között.

Korábbi írásom folytatásaként körüljárom a SZMOV vagyis a Szülői Mozgalom az Oltások Választhatóságáért elnevezésű kezdeményezés kutatásainak eredményeit. A mozgalom égisze alatt orvosok, gyógyszerészek, vegyészek, jogászok és egyéb a témában jártas szakember sokasága tevékenykedik. Tehát a kutatási eredményeik nem légből kapottak, hanem megalapozottak.

Gondolom az érintetteken kívül nem sokat mond a SZMOV elnevezés. Bevallom őszintén, nekem sem mondott sokat, míg nem találkoztam egyik írásukkal, melyen nagyon elgondolkodtam. Szeretném őket és küzdelmüket bemutatni, hiszen senkinek sincs ma biztosítéka az ellen, hogy valamilyen formában ne lehessen a jövőben sorstárs, ha gyermeke vagy unokája van. Szülői Mozgalom az Oltások Választhatóságáért.

Mindennapjainkban láthatjuk és tapasztalhatjuk akár a saját bőrünkön is, hogy milyen az, ha az összefogás hiányzik egy-egy kisebb vagy nagyobb társulásból az életben. Emberek vagyunk, így – hacsak nem valami remete életféleséget választottunk magunknak – bizony emberekhez kell igazodnunk, alkalmazkodnunk, együtt tevékenykedni vagy élni. Ez tulajdonképpen az élet bármely területén ott lesz, ha a családra gondolunk, ha a baráti vagy lakókörnyezetre, munkahelyre, stb.

Nincs olyan ember, akinek ne lennének kisebb vagy nagyobb lelki sérülései. Az ilyen sebek pedig nagyon lassan tudnak csak begyógyulni, van, hogy egy élet nem elég hozzá. A sebek eredete nem is annyira érdekes a gyógyulás szempontjából. Akadnak közöttük egészen frissek, jelen életünk gyermekkorából és az azóta eltelt időben begyűjtöttek. És bizony vannak olyanok is szép számmal, melyeket hoztuk a múltunkból. Ez a múlt természetesen nem a jelen életünk része, azzal azonban lehetnek szoros kapcsolatban, hiszen a hozott karmát meg kellene valahogyan oldani.

Bárhol történjen tragédia a születésekkel kapcsolatban, megérinti az embereket. Akár indulatokat is gerjeszthet. Fájdalmas veszteség főleg az érintettek életében. Az ember pedig keresi a miérteket. Az nem kérdés egyikünk előtt sem, hogy az élet a születéssel kezdődik és a halállal végződik. Kikerülhetetlen és megrázó, amikor szinte egy időben zajlik.

Előző két írásomban körbejártam a megfelelési kényszer alapjait a gyermekkorban, majd azt taglaltam, miért ragaszkodik az ember felnőtten a mindenkinek megfelelni vágyáshoz. Itt az ideje, hogy a felszámolásáról is szó essék.

Meghaladni, tenni egy negatív berögzültség ellen akkor tud az ember, ha megérti, milyen okok vezettek a jelen helyzet kialakulásához. Egy problémát megszüntetni igazából akkor lehetséges, ha az okait szünteti meg az ember. Az orvosi gyógykezelésekből jól ismerjük azt az állapotot, amikor nem a kiváltó okot kezelik, hanem az okokból fakadó tüneteket igyekszik csak a terápia folyamán az orvos gyógyszerekkel elnyomni. Az eredmény féleredmény lesz csupán...

Előző írásomban felvázoltam a megfelelési kényszer kialakulásának okait a gyermekkorban. 

A felnőttség elérésekor (ugye ez az időpont eléggé különbözően alakulhat az egyéni embereknél, ki mikorra válik felnőtté) bizony minden ember egy jól berögzült, önmaga által elfogadott elvárás halmazzal éli életét, melyeknek meg kíván felelni. Ez az elvárás halmaz egyrészt tartalmazza az egyén értékrendjét, a társadalmi elvárásokat és azokat az elvárásokat, melyeket szüleitől, szűkebb és tágabb környezetétől átvett.