Elvárásokkal telve éljük életünket. Van melyeket ki is mondunk, hangot adunk neki, és van melyeket magunkban őrizgetünk. Az ember időnként könnyen képes – akár felelőtlenül is - ígéreteket tenni, akár másoknak, akár magának.

Az életben mindig történik valami, mindig van valami aktuális feladat, amit meg kell oldani, vagy egy-egy esemény az érzelmi világunkat kavarja föl, ez persze lehet jó is és rossz is. Sajnos az emberi mivoltunkból fakad, hogy a jó dolgok közepette hajlamosak vagyunk leengedni, figyelmetlenné és kényelmessé válni. A nehézségeket nem szeretjük, nincs is ezzel semmi baj. Pedig az emberből éppen a nehézségek tudnak olyan dolgokat kiváltani, melyek által előbbre juthatunk, többé válhatunk. Persze ennek alapfeltétele, hogy tudjuk, mikor mit kell éppen cselekednünk. Türelmetlenek is vagyunk magunkkal és másokkal szemben is. Mert úgy érezzük, hogy ma kell mindent elérni. Végig rohanjuk ily módon a mindennapjainkat. Pedig ennek elég nagy ára van, melyet nem is feltétlen veszünk észre. Hibázhatunk is, persze a hibák következményeinek a terhét is viselnünk kell. Ennek ellenére balgaság azt feltételeznünk, hogy ha mindenre alaposan odafigyelünk, mindig helyes lesz az út. Az is egy tanulás, hogy rájöjj arra, bakker most ezt nem jól láttam, változtatnom kell. Türelmetlenül azonban ezt sem lehet tenni.

Egyes önfejlesztő iskolákban tanítják, hogy a nap végén gondold végig, mi történt veled ezen a napon, mit cselekedtél, mit mondtál másoknak. Mérlegelj. Persze van, amire azonnal és zsigerből tudod a választ, és van, ami napokig dolgozni fog a mélyben, mire letisztul a kép és megérted, miért alakultak úgy a dolgok, ahogy. Ha hibáztál, ne szégyelld, kérj bocsánatot, vagy próbálj javítani rajta. Ha nem megy, ne erőltesd, majd később menni fog. Mert mindent csak a megfelelő időben lehet megtenni.

Bár van, amikor az élet úgy hozza, hogy nem lesz lehetőséged valódi javítást eszközölnöd. Egy példa a saját életemből. Fiatal voltam és nagyon megbántva éreztem magamat. Büszke is voltam. A történet szempontjából teljesen lényegtelen, hogy igazam volt-e vagy sem. Elköltöztem messzire és amikor a nagyszüleim eljöttek meglátogatni, nem voltam hajlandó szóba állni velük. Súlyos előzménye volt ennek. A lényeg, hogy nem beszéltem velük. Egy pár hónappal később érkezett a hír, nagyapám elhunyt. Na azt az érzést, ami akkor belém gázolt, nem kívánom senkinek sem. Rádöbbentem, hogy már soha többé nem beszélhetek vele, milyen utolsó alkalmat hagytam ki sértettségem miatt értelmetlenül. Valójában pedig nem is a nagyapámra voltam dühös, nem ő ártott anno nekem. Nagy tanulság, hogy a büszkeség és a sértettség rossz tanácsokat ad az embernek. A történet lassan 22 évvel ezelőtti, és ideje lenne önmagamnak végre ezt megbocsátanom.

Olyan könnyen tud az ember mások vagy önmaga felett pálcát törni, és beleragadni a saját maga által gyártott ítéleteibe és következményeibe.

Ma már tudom, hogy az embernek a dolgokat meg kell beszélnie, időt is kell hagynia magának és másoknak is, hogy a dolog érlelődjön benne, mert tisztázni, és elengedni nem lehet máshogy.

Nézeteltérések nélkül nem léteznek az emberi kapcsolatok, legyen az egy párkapcsolat, egy szülő-gyermek kapcsolat, barátság, munka, stb. Akkor is becsúszik az ilyen, ha a szeretet vezérli az embert.

Mások felé felállított elvárások

Tele vagyunk olyan – sosem ki nem mondott – elvárásokkal, mind másoktól elvárva dolgokat, mind magunktól, melyeket vagy tudunk teljesíteni, vagy sem. Lehet mindent megteszünk, és még sem megy, lehet meg sem teszünk ehhez mindent, nem dobunk bele apait és anyait. Ugyanakkor a másik embernek lehet fogalma sincs a vele szemben felállított elvárásunkról, ha nem mondtuk sosem ki. És az ember lesz olyan balga, hogy elvárja a másiktól, találja ki a gondolataimat. A másik persze megérezheti a vágyainkat, csak azt nem szabad elfelejteni, hogy ahogy nekünk vannak problémáink, a másik embernek is akadnak. És az egyébként figyelmes ember is válhat emiatt érzéketlenné. Ezért sokkal jobb kimondani, hogy mit szeretnél, mint vágyakozni arra, hogy majd csak kitalálja. Te mindig kitalálod, mire vágyik a másik ember?

Az utóbbi években többször is felmerült bennem, hogy el kell engedni a másokkal szembeni elvárásaimat, főleg melyeket ki sem mondok. Tulajdonképpen nagyon könnyen az ilyen másokkal szemben felállított elvárás halmaz, a játszmázásba kergeti a résztvevőket, lehet duzzogni, zsarolni, számonkérni, mártírkodni, stb. Értelme pedig kb semmi nem lesz, csak a rombolás, amit viszont ezekkel nagyszerűen el lehet érni.

Önmagunk felé felállított elvárások

Külön terület, ha önmagaddal szemben állítasz fel valamilyen elvárást. Aztán vagy teljesíted, vagy nem. Ha önmagadhoz képest túlzott az elvárásod, nem segítesz magadon vele, borítékolhatod a kudarcodat, és meg fog inogni az önmagadba vetett hited. Ha alacsonyra veszed, vagy olyanra, amit tuti el fogsz érni, nem sok értelme lesz. Oké, a feladatot teljesíted, de előrébb nem juthatsz általa. Ügyesen kell meg találni a mértéket, hogy mit várhatsz el magadtól, és mennyivel legyen kicsit több. Legyünk reálisak. Amúgy is a sikerélmény erőt fog adni, hogy még többet tudj elérni. Ne felejtsd magadat megdicsérni a valós eredményedért.

Ígéreteink

Mi a helyzet az ígéretekkel? Ugye vannak mondásaink arra, hogy az ember tartsa be a szavát, különben hiteltelen lesz. A felelőtlen kijelentések, ígéretek ezért veszélyesek. Könnyen ott találhatja magát az ember, hogy akár önmaga miatt, akár valamely előre nem látható ok miatt, képtelen lesz teljesítenie az ígéretét. Értelmes emberek ezt meg tudják egymás között beszélni. Ezt persze érdemes végig gondolni, ha neked ígér valaki valamit, és elmarad a teljesítés, hol és miben lehetett a hiba, hogyan érdemes ezek után az ígérettevővel ezt megtárgyalnod. Az élő szó a legalkalmasabb, lehet nehezebb is, mert szembe kell nézni a másikkal. Igaz a mai világunkban már sokszor a szakítás is csak sms-ben történik. Nem egy ideális világ ez…

Van az ígéreteknek egy speciális esete is. Amikor az egyik fél addig rágja a másik fülét valamiért, hogy a szabadulás miatt, hogy ne kelljen tovább hallgatnia a dolgot, inkább beleegyezik. Persze ezek itt már kőkemény játszmák. A hátterében is „szép” emberi motivációk húzódnak, érzelmi zsarolás, uralkodás a másik felett, stb. Aztán persze a teljesítés nagyon is nehézségekbe fog ütközni. Akár lehet a kizsarolt dolog eleve olyan, amit sosem akart volna teljesíteni az ígérettevő. Sok kapcsolat megrontója lehet ez, persze ezek jelek is arra, hogy bizony ilyen kapcsolatban nem érdemes maradni.

Az önmagunknak tett ígéreteinket kellene a legkomolyabban vennünk. Mert magunkkal szemben hiteltelenné válni, sokkal fájdalmasabb tud lenni számunkra. Ezt még könnyebben meg tudjuk ennek ellenére magyarázni, hogy miért nem teljesítünk valamit, kifogásokat gyártani, stb. De ez csak a felszínen lesz igaz, a mélyben pont az ellenkezője fog lejátszódni.

Egy részlet ezzel kapcsolatban Márai Sándor tollából:

Az önkéntes fogadalmakról

Az önmagunknak tett önkéntes fogadalmakat, holnaptól nem teszem ezt vagy azt, így vagy úgy élek, ezzel vagy azzal foglalkozom, talán még alaposabban meg kell fontolni, mint az embereknek adott szavunkat. Mert az embereknek adott szót vissza is vonhatjuk, ha úgy látjuk, hogy a világ változik szavunk körül, másképpen helyezkednek el az emberi dolgok, az egyszer igazságnak megismert és fogadalomban megvallott eszme körül. Az igazság is változik. De az önmagunknak adott szó annyit jelent, hogy szerződést kötöttünk jellemünkkel, mely nem változik. S ezért a vele kötött szerződést sincs módunk megváltoztatni. Ha a világ megvett, mert valamilyen lelkiismereti okból nem tudtuk megtartani adott szavunkat, ezt a megvetést túl lehet élni, mert a világ sem erkölcsös szerződő fél. De ha jellemünket csaljuk meg, akkor is van ugyan módunk tovább élni, de belső magatartásunk bizonytalan lesz, bűntudatos és ingadozó.

Márai Sándor: Füves könyv

Összefoglalva 

• Legyünk körültekintőek, hogy milyen kimondott és kimondatlan elvárásokat támasztunk mások vagy önmagunk felé.
• Ne erőltessünk másokra olyat, mely túlzás lehet.
• Ne csikarjunk ki másokból nem teljesíthető ígéreteket.
• Legyünk amennyire lehetséges igazságosak másokkal szemben.
• Hagyjunk időt másoknak, hogy felnőjenek a feladathoz.
• Ha nem értünk egyet a felénk támasztott elvárásokkal, adjunk hangot neki.
• Amennyiben az egyik fél odateszi magát, és ennek ellenére még sem tudja teljesíteni, amit elvártunk tőle, vagy megígért, vegyük észre, hogy megpróbálta. Adjunk neki időt.
• De a legjobb, ha elfogadjuk a másik embert olyannak, amilyen, a felesleges elvárásokat pedig elengedjük. Segítsük, hogy megismerje önmagát és képességeit, a földbe döngölés helyett.
• Kommunikáljunk lehetőleg élőben és szóban.
• Figyeljünk egymásra.
• Dühös és sértődött énünkre inkább próbáljunk nem hallgatni. Várjuk meg míg az indulataink lecsillapodnak.
• Jól és alaposan gondoljuk meg, önmagunknak mit ígérünk, fogadunk meg.