Jó kérdés, de egyértelmű választ adni rá, nem is egyszerű…

Ki mikor… A felnőttség sok mindentől függ. Lehet vizsgálni több szempont alapján. Fizikailag, jogilag, mentálisan és szociális értelemben is.

A fizikai felnőttség megállapításában sokkal könnyebb választ adni a kérdésre. Ez nem jelent gondot. Azonban azt tapasztalhatjuk mai világunkban, hogy ez a fizikai felnőttség egyre korábbi életkorokban következik be. Ma már nem ritka, hogy például a lányok már 10-11 éves koruk tájékán menstruálni kezdenek, akár még ettől is korábban. Persze a különbség lányok és fiúk fejlődési menetében ma szintúgy megvan, a fiúk kicsit később válnak fizikailag éretté a lányokhoz képest.

A bűvös 18. születésnap, vagyis a nagykorúság jogilag felnőtté nyilvánítja a fiatalt. Ez azonban még korántsem jelenti azt, hogy valóban felnőtt a felnőtt. A legtöbb 18 éves gyermek még az iskolapadot koptatja ekkor. Ebből következőleg mások eltartására szorul így vagy úgy. A szakmai végzettség megszerzése, mely ahhoz, hogy majdan képes legyen eltartania saját magát, szükséges, de még általában ezen életkor után akár 5-6 évvel is kitolódhat.

Szakma tanulása

Sajnálatos, hogy napjainkban még mindig vannak és lesznek olyan gyermekek, akik szakmai végzettség nélkül kénytelenek kilépni a nagybetűs életbe. Ráadásul bizonyos rétegekben a számuk még növekszik is. Mintha szépen lassan, de biztosan visszafelé fejlődés lenne a menet. Ehhez nyilván hozzájárult, hogy a tankötelezettség ideje 18-ról 16 évre változott. Meglátásom az, hogy mivel a fiúk később érnek, nem ritka az az eset, hogy akár 16 éves korukig szeretnek az iskola mellé menni, nem érdekli őket a tanulás, azonban valamikor 17-18-19 éves korukban lépnek egy nagyot előre és elkezdenek tanulni. Így ebből a szempontból is szerencsétlen és káros döntés volt a tankötelezettség leszállítása. Gyermekeimnél azt is megtapasztaltam, hogy míg a gimnázium elvégzésekor átlagos tanulók voltak, egészen más hozzáállással végezték el a főiskolai – az ő esetükben – első szakképzésüket. Ennek elsődleges okaként a saját választásukat, személyiségükhöz passzoló szakirányt gondolom és természetesen a sokkal érettebb gondolkodás módot. Ezzel szemben kormányzatunk az utóbbi években azt várja el a 13-14 éves korosztálytól, hogy olyan döntést hozzon meg – még éretlen fejjel – mely majdan az egész életükre kihatással lesz. Hozzáteszem, hogy még 18 évesen sem biztos, hogy látja a fiatal merre fogja az élete (sorsa) vezetni a szakmai életútjukon.

Sajnos a mai modern iskolarendszerünk a szakgimnázium feltalálásával csak ront a fiatalok életkilátásain és lehetőségein. Nyugodtan mondhatjuk, hogy hazánkban nincs megfelelő szakképzés sem a diákkorúaknak, sem a felnőtteknek. Ráadásul a szakgimnáziumok eleve korlátot húznak a jövőre nézve. No de nem mennék ebbe a témába bővebben bele.

Társkapcsolatok

Az ember társas lény. Szükségünk van az élet különböző területein embertársainkra. A társak jelenlétében sokkal könnyebben ismerhetjük meg önmagunkat. A felnőttséghez az is hozzá tartozik, hogy tudunk társaskapcsolatokat kiépíteni, másokkal megfelelően együtt élni. Hmmm, itt akadnak aztán bőven hiányosságok. A kapcsolatokra való képesség alapjai az egészen korai gyermekkorban keresendőek. Jó esetben a felnőttség elérésekor már működőképesnek kellene lennie a gyermeknek ezen a téren is.

A megfelelően működő kapcsolódás mellett a fiatal és már érett felnőtt képes nem kizárólag saját magát a középpontba helyezni, figyel másokra, felelősséget érez saját viselkedésével és megnyilvánulásával kapcsolatban. Igazából a szülői nevelés vizsgája indul el ilyenkor. Természetesen a gyermek része is benne a vizsgában, hogy mennyire tanulta meg a szülei mintáját, mit akar majdan korrigálni. Mert kritikai érzék akad bőven a kamaszkor végére, aztán majd kiderül, hogy mennyire lesz a fiatal a saját életében következetes és tud-e a szülei mintáján tovább lépni. Úgy is mondhatnám, hogy meri-e a nehezebb utat választani…

Önállósodás

Az újabb nagy kérdés, hogy a fiatal érez-e magában késztetést arra, hogy elengedje a szülei kezét, majd vállalja saját eltartását. Ennek ugye elsődleges függvénye, hogy szakképesítéssel rendelkezzen. Persze lehet enélkül is dolgozni, csak nehezebb illetve kiszolgáltatottabb helyzetből fog indulni.

Ez az a terület, melyet valamiért az utóbbi években felnövő generációk nem feltétlen akarják magukon alkalmazni. Sokan – a külső körülményekre hivatkozva – inkább maradnak egyre tovább a szüleik nyakán, kényelmes álláspont vitathatatlan. Egy jó adag, az élettel szorosan együtt járó és felelősséget igénylő dolog alól lehet így kibújni. A kezdő fizetések bizony nem hagynak nagy mozgásteret a gyermek számára, hogy megalapozza majdani életét, amennyiben el kell magát tartania. Pénzbeosztás, csekkbefizetés, előrelátás. Amennyiben a szülők teszik meg ezen feladatok koordinálását, a gyermek ezen a téren még évekig nem tud felnőni.

Az iskolai tanulmányait befejező gyermeknek illene rövidesen elhelyezkedni a munka világában, fokozatosan megkezdenie az önálló és saját életét. Azok, akik felsőfokú végzettséget szereznek, speciálisabb esetben vannak. Még a szüleik ott állnak jó esetben a hátuk mögött. Persze lesznek olyanok is közöttük, akiknek bár szeretne a szülő továbbiakban is támogatást nyújtani, azonban az anyagi lehetőségük szigorú korlátokat szab. A felsőfokú oktatás hazánkban nem közoktatás. Így a gyermek után már nem jár családi pótlék sem. Jóllehet az egyetemi évek sokkal nagyobb terhet hoznak. Távolabb van az oktatási intézmény, vagyis utazási költséggel, kollégium vagy albérlet díjával is számolni kell, a fiatal pedig valamennyire önálló életvezetésre kényszerül. Vagyis egyrészt a gyermek kénytelen felelősséget vállalni magáért, de a háttér biztosítása még mindig a szülőé. Viszont joggal várható el az ilyen gyermektől, hogy besegítsen a szüleinek azzal, hogy a tanulás mellett munkát is vállal. Az ösztöndíjak rendszere pedig szintén nem megfelelő hazánkban. Összege évek óta változatlan.

Felnőtt testben élő gyermekek

Tehát törvényeink alapján a gyermek a 18. születésnapja betöltésével nagykorúvá, azaz jogilag felnőtté válik. De felnőtt-e a szó igazi értelmében egy 18 éves fiatal?

A kérdést úgy is feltehetném, hogy mennyire gyermek még az a fiatal, akinek a teste már úgy képes működni, mint a felnőtt ember. Értem itt főleg a szexuális fejlődést, tehát képes nemi életet élni, akár rendszeresen is, Azt tudjuk, hogy a szexualitás egy halom olyan kérdést hoz be a gyermek vagy fiatal életébe, melyhez felelősségteljes hozzáállás lenne szükséges. A szexuális élet elkezdése óhatatlanul kellene, hogy a felelősségvállalással is társuljon. Már nem kizárólag önmagáért felel az ember ilyenkor, hanem a társáért is. És egy esetlegesen bekövetkező terhesség esetén, még nagyobb a felelősség kérdése, hiszen akkor már egy harmadik személy életéről vagy vesztéről dönteni kell, ráadásul az utód a teljes kiszolgáltatottságával résztvevője a történetnek. Persze lehet védekezni az ilyen – ekkor még egyáltalán nem várt következmény – ellen. Ehhez is felelősségteljesen kell gondolkodni már akár 14-15 éves korban.

A test vágyai és a párkapcsolatra vagy együttélésre való alkalmasság finoman mondva ritkán lesznek ebben a szinte még gyermeki korban beszélő viszonyban egymással. Nem irigylem a mai fiatalokat, egyre nehezebb ezzel az ellentmondással megküzdeniük, a következmények alól pedig nem lehetséges kibújni.

Lassan 50 éves fejjel azt kell mondjam, hogy a mai fiataloknak még nehezebb, mint hajdanán nekünk volt. Ennek okait azért lenne jó feltárni, hogy javítani lehessen a jelen tendenciáin. Nekünk felnőtteknek, szülőknek nem eszetlenül bírálnunk kellene a fiatalokat, megfeledkezve arról, hogy a jelen helyzet a mi munkánk vagy annak maximális hiányának a gyümölcse. 

Felnőtt gyermekkorú gyermekek

A másik véglet… Azokban a családokban, melyek valamilyen súlyos ok vagy élethelyzet miatt nehéz kihívásokkal tarkítva élik életüket, bizony a gyermeket meg is foszthatják a gyermekkortól. Milyen élethelyzetek lehetnek?

• Elveszti a gyermek az egyik vagy egyszerre mindkét szülőjét.
• Súlyos létbizonytalanságban, mélyszegénységben él a család (munkanélküliség, szegregált település, a szülő vagy akár mindkettejük megrokkanása, alkoholizmus, droghasználat).
• Bántalmazás a családban.
• Válás miatt nem kap megfelelő figyelmet a gyermek, esetleg társpótlónak használja a nevelő szülője, szülői elidegenítés (PAS)

Ezek mind-mind olyan élethelyzetek, mely mellett a gyermek sokkal hamarabb kénytelen felnőni. „Jó esetben” éretten és felelősen már gyermekként megtanul gondolkodni. Rosszabb esetben a látott negatív minta és élethelyzet a gyermeket is maga alá fogja gyűrni. Esélytelenül és reménytelenül sodródik majd a felnőttség felé.

Mit is kívánhatna a szülő?

Egy szülő legnagyobb boldogsága kellene, hogy legyen, ha a gyermeke felnő és önálló életét elkezdve boldogulni láthatja őt. Egyszer mindennek eljön a maga ideje. Azok a szülők, a leggyakrabban sajnos maguk az édesanyák, a legnagyobbat vétik gyermekük ellen, ha még akkor is kiszolgálják, amikor már nem kellene a csemetét kisgyermekként kezelni. Azok, akik elfelejtik, hogy elszálltak a gyermekévek és már felnőtt lett Jancsikából és Juliskából. Akik nem bíznak meg annyira gyermekükben, hogy képesek helytállni saját magukért, és úgy gondolják, hogy joguk van megmondani a fiatal felnőttnek, hogy mit, mikor és miért tegyen, kivel tarthat kapcsolatot, stb. Csak féltik és szeretik a gyermeket – gondolják. Ha valóban szeretnék, elengednék a kezüket és csak tanácsaikkal állnának a gyermekük mellett, nem megsértődve, ha a gyermek másként cselekszik. Az ember sajnos a legtöbb esetben csak akkor képes vagy még akkor sem mindig tanulni, ha hibázik. Ezt pedig nem szabad elvenni a fiataloktól. A hibák tanítani fogják, megtanulják általuk, hogy a tetteiknek következményei vannak, melyet nem helyes másra hárítani.

Az nem szeretet, hogy életképtelenné tesszük a gyermekeinket az „ő érdekükben” persze és a szeretet nevében…