Az ember társas lény, igényli a kapcsolatokat egészen piciny korától kezdve. Szükséges és elkerülhetetlen a mindennapi életben, hogy érintkezzünk másokkal. Ennek ellenére sok embert érint manapság a magány. Azonban attól, hogy valaki egyedül él, még nem következik, hogy mindenképpen magányos is. Viszont szép számmal élnek családban olyan emberek is, akik a családtagok ellenére mégiscsak magányosnak érzik magukat.

Az ember egyik alapvető személyiségvonása, hogy introvertált vagy extrovertált-e.

Az introvertált emberek szívesen vannak egyedül, barátaik száma sem sok. Szeretnek elmélkedni, gondolkodni és szemlélődni maguk csendességében. Így ők nem lesznek a társasági élet motorjai. Ezzel szemben az extrovertált emberek kifelé élnek inkább, nekik sokkal nagyobb a baráti körük, igénylik, hogy sok ember vegye őket körül, szeretnek középpontba is kerülni.

Teljesen értelmetlen kérdés, hogy most melyik személyiség típus a normális, mert mindkettő az. Azt, hogy kiből lesz extrovertált, és kiből introvertált személyiség, az egyéni hajlama dönti el. Amennyiben a nevelés abnormális volta miatt „a típust meghamisítja a külső befolyás, ott az egyén később többnyire neurotikus lesz, és csak akkor gyógyulhat meg, kialakul a természetének megfelelő beállítottság. Azt tapasztaltam, hogy a típus visszájára fordítása bizonyos körülmények között súlyosan megzavarhatja a szervezet fiziológiai egyensúlyát, legtöbbször erős kimerülést okozva.” (C.G.Jung)

Magány vagy egyedüllét

A két fogalom között elég nagy a különbség. A magány megélése egy negatív és megterhelő jelenség. Ezzel szemben az egyedüllét nem kizárólagosan negatív élethelyzet. Vannak olyan személyek, akik tudatosan választják, hogy egyedül élnek. A magányt nem választja senki tudatosan, valamilyen folyamat következménye a kialakulása.

Magány:

A magányosság olyan érzelmi állapot, melyben a személy erőteljes üresség és kirekesztettségi érzést tapasztal. A magányosság több, mint puszta vágy a társaságra vagy egy másik személyre. A magány egy átmeneti vagy állandósult érzelmi állapot az ember életében. A magányos ember elvágva, elidegenítve érzi magát a többi embertől, számára nehézséget okozhat vagy lehetetlen is lehet értelmes emberi kapcsolatok kialakítása. Gyakran tapasztal szubjektív belső üresség érzetét és a világtól való elzártságot.

Wikipédia 

A társas magány

A magány egy elég gyakori mai megnyilvánulása a társas magány. Bár társak, emberek, családtagok veszik körül a társas magányban élő embert, még sem érzi a lelke mélyén ezeket az embereket valódi társaknak. Nagyon szomorú, ha az ember családja jelent ilyen közösséget számára. És egyre gyakrabban lehet ilyet tapasztalni. Különösen házaspárok a hosszú évek alatt elidegenednek egymástól, kihűl a kapcsolatuk mire a gyermekek felnőnek. Akár az életközépi válság részének is tekinthetjük ezt az időszakot. A gyermekek, akik korábban feladattal, közös témával látták el a házaspárt, elköltöznek otthonról, és a pár a továbbiakban nem talál már közös igazodási pontokat egymáshoz. Nyilván a probléma nem ekkor kezdődött el, csak ilyenkor kezd látványossá és kínzóvá válni. A helyzet kialakulásában szerintem fontos tényező, hogy például a párok mindennapi élete sivárrá, kizárólag a problémákra koncentrálódik. Eltűnik életükből az öröm. Nincs sem idejük, sem energiájuk, de igényük sem arra, hogy időnként minőségi időt töltsenek el egymás társaságában gyermekek nélkül. A szabadság aktív eltöltése, az új élmények, a változatosság vagy a közös élmények nem luxus, hanem kellenek az ember lelki egészségéhez, a párkapcsolat működéséhez.

Az is rendkívül gyakori jelenség, hogy eltűnik a kommunikáció a két ember között, nincsenek már közös témák, órákon át tartó beszélgetések. Hogy miért? Elfáradnak, egész nap toppon lenni, reagálni folyamatosan a külső világ ingereire, bizony fárasztó és estére az otthoni teendők mellett lehet nem lesz már kedve az embernek beszélgetni. Főleg az introvertáltaknak nehéz az ilyen igényüket összehangolni. Nekik létszükséglet, hogy elmélkedjenek, „befelé éljenek”. Ilyenkor bizony nehéz még este is másokra figyelni. Az ő esetükben a csend is létszükséglet a lelki egészségükhöz.

Sok embernek az egyetlen kultúra a televízió. Olvasni már nem igen tudnak, igényük sincs arra, hogy megtornáztassák agyukat egy-egy mondanivalódús könyvvel. Persze a tv adók műsorai évről évre mélyrepülésben vannak a színvonal tekintetében. Pedig a párok egy-egy gondolatébresztő filmet meg is beszélhetnének, hogy kinek mit mondott, hogyan él bennük tovább a történet. Na de az ilyen filmeket nagyítóval kell keresni. Sok esetben úgy néznek filmeket az emberek a saját otthonukban, mint idegenek a moziban… A film után mindenki bezárkózik a saját kis világába.

A társas magányban élő embereknek külön kihívás a karácsony. Illik otthon lenni, illik fogadni a vendégeket, illik a jó pofit mutatni, hogy minden a legnagyobb rendben. De ugye ez csak egy óriási színjáték, képmutatás és a sokadik év után egyre nehezebb a játék. A belső feszültség ilyenkor az egekbe lesz az emberben, és elég egy kisebb szikra, akár a legapróbb és legjelentéktelenebb pillantás vagy szó, és beindítja a robbanást, mely mint egy vulkán törhet ki. Mert szeretetet kell színlelni, pedig már szinte egy kanál vízben is megfojtanánk a másikat.

Bántalmazó kapcsolatok

Aztán ott vannak az olyan kapcsolatok, ahol eleve az erőszak, a másik ember lealázása, az uralkodás van a központi szerepben. Érdekes módon ezek a családok maguk a rémálmok a családi ünnepeken vagy karácsony és húsvét tájékán. A bántalmazó el sem tudja képzelni, hogy próbálja kicsit jobb képét mutatni legalább az ünnepre tekintettel. A szeretetet pedig hírből sem ismeri, sőt retteg tőle. Így kötelezően balhézni fog, törni és zúzni. Erre még nagyban rásegít az ilyenkor kötelező alkoholfogyasztás is.

A családanyákra hatalmas terhet ró az ünnepi készülődés. Jó esetben segítenek benne a családtagok, a férj. De ugye egy bántalmazó kapcsolat esetén ez hiú ábránd. Sőt a feszültség növekedésével, hogy teljesítenie kell a bántalmazó elvárásait, és a saját elvárásaival is meg kell küzdenie, hogy szeretne végre egy békés és meghitt ünnepet, szélmalomharc lesz az egész készülődés. Az ünnepi készülődése mérhetetlen kritika alá kerül, a bántalmazónak, mint bármikor máskor, semmi sem lesz megfelelő, lefikáz mindent. Az áldozat nem fog tudni mást megélni az ünnep szentségéből, mint kudarcot és halálos fáradtságot. Szeretetre vágyott volna, ehelyett gyilkos indulatokkal fogja magát szemben találni. A megoldás ilyen esetekben a szakítás, de ehhez kitartás és bátorság kell. Sokan éveken és évtizedeken keresztül tűrik a bántalmazást és nem is feltétlen vannak tudatában, hogy ez nem természetes, nem kellene így lennie. De ehhez kézbe kell venni a saját életet és cselekedni a szabadságért.

Az egyedül élő magányosok

Mint fentebb már írtam, nem minden egyedül élő magányos. Most azokról lesz szó, akik az egyedüllétet magányként élik meg. Annak sok oka lehet, hogy valaki miért él egyedül. Világunkban sok a szingli, a párt kereső, de nem találó.

Sokan vágyakoznak kapcsolatra, azonban képtelenek kapcsolódni másokhoz. Hiányzik belőlük ez a képesség. De azt is írhatnám, hogy a szeretetre való képességük hiányzik a legjobban. Az az ember nem is igazán tud magányos lenni, akiből árad a szeretet. Ehhez nem kizárólagosan a családtagok szolgálhatnak alanyként. Barátok, sorstársak, bárki szóba jöhetne. De valójában a családtagot sem tudja szeretni az, aki képtelen a szeretetre.

Egyetlen valaki van a születéstől kezdve egészen a halálig minden emberrel szorosan és elválaszthatatlanul együtt, ez pedig önmaga. Az, aki önmagát nem tudja tisztelni, szeretni és becsülni, hiába is fog vágyakozni, hogy ezt kívülről megkapja, nem igazán fog sikerülni. Magából sugározza kifelé a láthatatlan csatornáin keresztül, hogy én egy utálatos és szerethetetlen ember vagyok, kerüljetek! Hogyan lehet így párt találni?

A másik nagyon fontos tényező a pár megtalálásában, hogy tudja az ember, hogy milyen társsal érezné magát jól, mit vár el a másik féltől, mit képes ő maga nyújtani. Ez kőkemény önismereti kérdés. És még véletlenül se hitegesse magát abban, hogy az ideális kapcsolatban nem lehet nézeteltérés vagy vita. A kérdés, hogy képes-e az ember belátni saját hibáit, tévedéseit, van-e bátorsága korrigálni a hibáin. Tiszteli-e a másik embert, mint önmagát? Megvitatják a másik tévedéseit-e? Vagy a társ hibáját végzetesnek tartja-e, vagyis nem megengedhető, hogy hibázzon? Ez megint az önismeretre irányíthatja figyelmünket. Fejlődni nem szégyen, hanem erény. Persze, aki tökéletes, ott nem kell semmit sem végig gondolni, hiszen nem követ el hibát… Csak akkor minek kell a Földön szenvednie???

Amikor mindennek a szeretetről és a családi életről kell szólnia, mint karácsonykor, a magány érzése még kegyetlenebb. Óhatatlanul előcsalogatja az emberből az irigységet mások boldogsága. Aztán jöhet az önsajnálat pusztítása. Lehet a sebeket nyalogatni, hogy ő milyen szerencsétlen, őt nem lehet szeretni, a kutyának sem kell, stb.

Kiút a magány fájdalmából

Nem szégyen külső segítséget kérni, ha valaki nem képes normális párkapcsolat kialakítására, megtartására. Nem is reménytelen tenni a fennálló és megterhelő érzések ellen. Akár a könyvesboltokban, akár az interneten letölthető formában rengeteg könyvet találni a párkapcsolat témakörében. Mely gondolatébresztőként elindíthatja az embert a változás útján.

A legfontosabbak:

• Szembe nézni önmagunkkal, feltárni a hiányosságainkat, hibáinkat
• Tisztában lenni erősségeinkkel, képességeinkkel, szeretni való tulajdonságainkkal
• Szeretni, becsülni és tisztelni magunkat
• Önmagunk csiszolgatása, szépítgetése, javítgatása

Ahogy az ember elindítja az életében a változásokat, úgy fog a külvilág is körülötte átalakulni. Az első lépéseket nehéz megtenni. Kitartásra is szükség van, mert nem azonnal jön a változás, előbb hittel kell elindulni az úton. Amikor pedig a kellő kitartás meghozza első gyümölcseit, a kibontakozás fel is gyorsulhat, új lehetőségek jönnek az életbe. Igaz a mondás, ha bezársz magad mögött egy ajtót, újak nyílnak ki helyette.