A gondolkodó embernek nem kérdés, hogy világunk elég nagy bajban van. Ez a baj többrétű, és minden mindennel összefügg ismételten.

Mára elérte az emberiség – különösen a civilizált és roppant fejlett része –, hogy mindent pénzen mérünk. Az ember értéke pénzben kifejezve. A szeretet mértéke pénzben kifejezve.

Vágyaink

Világunk jól kitalált üzenete: boldog csak akkor lehetsz, ha ezt a hosszú-hosszú listát végre mind kipipálod! A figyelmeztetés pedig elmarad, hogy vigyázz, mert a lista folyamatosan bővül. Vagyis sosem leszel boldog, mert soha sem lehet a végére érni. És mi van ezen a listán? Egy részük valóban nélkülözhetetlen ahhoz, hogy éljünk és létezzünk. Ház, autó, bútorok, stb.

Csakhogy mindig lesz újabb, nagyobb, szebb, korszerűbb, amit még el kell érni. Ruhák, ékszerek, mindenféle technikai kütyű, melyek fejlődése következtében a cseréjüket soha sem lehet abba hagyni. És különben is, milyen unalmas ugyanazokat a bútorokat bámulni, ugyanazokat a ruhákat hordani egy idő után. Követni kell a divatot. Utazások, kell a facebookra egy-két fotó a francia Riviéráról, majd jövőre Thaiföldről, stb. Ugyan az már nem érdekel, hogy merre hogyan élnek és gondolkodnak az emberek, csak a fotó, hogy én ott jártam ám. Inkább nem sorolom tovább, mindenki ismeri ezeket a vágyakat.

Összefoglalva, ha van pénzed, VALAKI vagy. Ha nincs vagy kevéske, akkor SENKI vagy.

Az ésszerű és reális vágyakkal nincs semmi baj. Amikor az emberre még a vízcsapból is folyik, hogy mire is kell és kötelező vágynia, hiszen természetesen csak is a legjobbat akarhatja a családjának. Az sem baj, ha nincs rá pénzed, adunk hitelt, akár akciósat is. A hitel pedig leveszi a legnagyobb terheket is a válladról, csak hátra dőlsz és élvezed a megérdemelt vágyaidat. Mézesmadzag elhúzva az orrunk előtt, a vágyak elültetve. Minél többet hallod, beépül a gondolataidba és manipulál a háttérből. Jó akarsz lenni, mindent a családodért, mindent azért, hogy megmutathasd ország-világnak, hogy milyen derék és jó ember vagy. Erről szólnak a reklámok, az idiótábbnál idiótább reality showk. Az ember, ha hagyja magát befolyásolni, ami nem is nehéz, észre sem veszi, hogy már nem ura életének és vágyainak.

Közben a valóság

Magyarországon az embereknek még az emberi élethez sincs elegendő jövedelme. Így nem is véletlen, hogy vágyakból egyre több és több lesz. Ezek a vágyak pedig részben teljesen normálisak. Gazdagabb szeretne lenni az ember, hogy ne jelentsen gondot, ha a gyermek kinövi a cipőjét, vagy tönkre megy egy-egy háztartási gép, jön a tél és fűteni kell. Ezeknek nem is szabadna vágyaknak lenni. Természetes, hogy előteremti az ember magának. Ennek ellenére óriási gondot jelentenek az ilyen természetes dolgok. Ha már egy családnak fel kell tennie azt a kérdést, hogy csekket fizetek vagy fűtök vagy eszek, és mind a hármat képtelen lesz teljesíteni, bizony nem kicsi a baj. Itt a legszentebb ünnepünk, és hány családnak óriási teher egyáltalán, hogy az ünnepi menüt a hónap végén elővarázsolja, nem hogy ajándékozzon. A szülő szíve megszakad, amikor adna, de képtelen. Nézi a gyermekét, hogy nem ezt érdemelné, de nem megy...

Azzal keveset foglalkoznak, hogy ezek az egzisztenciális gondok milyen hatással vannak a személyiségre, milyen lelki bajok származnak abból, ha az ember még a reális vágyait sem tudja előteremteni. A lelki bajokból, melyeket sok esetben akár a fentebb ábrázolt élethelyzet generál, mai világunk gyorsan és ügyesen betegséget kreál, arra pedig ugye gyógyszer kell. Hogy is van ez?

Az egzisztenciális gondokkal összefüggő lelki vonatkozások és következményei:

• Első és legfontosabb a félelem. Félelem a holnaptól, félelem, hogy képtelen lesz megoldani az előtte tornyosuló feladatokat.
• Súlyosbodó önbizalomhiány, önértékelési zavarok melegágya az ilyen élethelyzet.
• Depressziós lesz. A temérdek megoldatlan probléma, a kilátástalanság előbb vagy utóbb a legpozitívabb embert is bedarálja. Vizsgálatokat végeztek arról, hogy amennyiben egy kihívással kell az embernek szembe néznie, azt megoldja. Ha kettővel egyszerre, nehezen, de még ura lehet a helyzetnek. Azonban, ha még több baj zúdul a nyakába egyszerre, egyre nehezebb lesz koordinálnia, a végeredmény pedig nagy eséllyel padlófogás lesz. A lejtőn pedig nehéz fékezni, megállni, visszamászni…
• Szép lassan megjelennek a pánikrohamok. Nem mer elindulni otthonról, emberek közé menni. Lelki szemeivel látja, hogy megvetően néznek rá az emberek, ő csak egy nagy lúzer.
• A lelki kibillentség szétbombázza az immunrendszer működését. Ezzel pedig utat nyit a fertőzéseknek, különféle megbetegedéseknek. Persze a nem megfelelő táplálkozás is hozzájárul az állapot kialakulásához, csekély pénzzel minőségi élelmet képtelenség vásárolni.
• Ahogy nőnek a lelki terhek, megjelennek a pszichoszomatikus tünetek. Ugye először itt még nincs fizikai elváltozás, de ami késik, nem múlik. Melyek ezek a már-már népbetegségnek számító ártalmak? Reflux, gyomorfekély, ízületi bántalmak. Gondoljunk csak bele, hogy az ilyen ember tartása milyen lehet… a vállai roskadoznak a terhek alatt. Gerincsérv, váll- és karfájdalmak. Aztán elveszíti az ember a maradék hitét is, főleg önmagába vetett hitét, csípővel kapcsolatos fájdalmak, persze ennek következtében már a járás is teherré válik. Csakhogy ugye a fájdalmak hamarabb jelennek meg, minthogy a kezelhető betegség megjelenne, így egy ördögi körben is találhatja magát az ember. Megkapja a sokadik eredménytelen kivizsgálás után, hogy szimulál, alacsony a fájdalomtűrő képessége, stb. Közben persze a munkaképessége szépen lassan leépül.
• Egyre jobban elege lesz mindenből, utálja magát. Táptalajt nyit ezzel az olyan kórfolyamatoknak, melynél a saját szervezete célponttá válik. Asztma, allergia, autoimmun megbetegedések.
• Amikor pedig elérkezik a megadás ideje, élni sem akar tovább, megérkezik a daganat.

Kedves Olvasó, emlékszik még, hogy honnan is indult el minden? A félelemtől, az önbizalomhiánytól és a depressziótól. Hogyan is lehet gyógyszerekkel megoldani azt, ami nem a testen belül romlott el, ami a lélek segély kiáltása? A valódi oka pedig a pénztelenség…

Az ember a problémamegoldó-képességét pedig a szüleitől sajátítja el még gyermekként. Jó esetben felnőve igyekszik ezen javítani és korrigálni. Nem vagyunk egyformák. Van, aki sok terhet is képes elviselni, mire összeomlik. Van, akinek egy is elég. És, ami az egyik embernek játszva megy, a másikat maga alá gyűri. Mindenkinek van könnyen megoldható stratégiája, és olyan melyen fenn fog akadni. Ki hol áll a fejlődésében. Az élet valójában tanítani szándékozik bennünket, a problémák megoldásával többé válhatunk. Ez főleg az emberi kapcsolatainkból fakadó élethelyzetekre igaz. Azt ugye mondanom sem kell, hogy az egzisztenciális nehézségek bizony nem tesznek jót az emberi kapcsolatoknak sem.

Az is igaz, hogy van olyan embertársunk, aki éppen azt tanulja, hogy miként legyen előrelátó, vagy azt, hogy lássa meg a nálánál elesettebbeket és ne menjen el, ne gázoljon rajtuk keresztül.

Magyar specialitás

Magyarországon sajnos hosszú évtizedek óta arra lettek az emberek kárhoztatva, hogy kevés jövedelemből éljenek. A sokat emlegetett szocializmusban az árak is ehhez voltak szabva. Azóta pedig – bár már a 3. évtizedet tapossuk – a helyzet csak romlott és romlott. Az emberek reménykedtek, majd újra reménykedtek. Most már viszont erősen fogy még a remény is. Olyan kormánytól segítséget és megoldást nem várhatunk, akik bőszen kommunikálják, hogy milyen jól élünk, nincs szegénység. Úgy tesznek, mint a kisgyermek, aki, ha eltakarja a szemét, azt gondolja, nem is látszik, hiszen ő sem lát semmit és senkit… Ha eltüntetjük a hajléktalanokat (kitiltjuk), ha nem vizsgáljuk a létminimum szintjét, ha munkanélküli ill. álláskereső csak három hónapig a munkát kereső, akkor is, ha évekig nem talál lehetőséget. Tilos lassan az éhezőknek meleg ételt osztani. A hosszú sorok rontanák az összképet, hát ezt is betiltjuk és megadóztatjuk (civil emberek adományát).

Mi lenne a megoldás?

Visszatérve a kiinduló gondolataimhoz, a vágyakhoz melyek viszik magukkal az embert. Azt beláthatjuk, hogy azok az emberek, akik még a reális vágyaikkal is hadi lábon állnak, bizony a minden felől rájuk zúduló vágyképekkel is megszenvednek. Mert ki nem szeretné őket elérni? A csodát pedig nem várhatjuk állam bácsitól… Azonban az emberi hozzáállások megváltoztatásáért bármelyikünk sokat tehetne. Felelős minden ember elsősorban önmagáért, másod sorban azért a világért, mely körül veszi, akkor is ha behunyja a szemét, hogy ne kelljen látni mások szenvedését.

Kezdjük azokkal, akiknek módjukban áll segíteni. Gondolok itt olyan egyszerű dologra, hogy amit megun, lecserél, vagyis neki már nincs szüksége rá, adja tovább. Mindig lesz olyan, akinek éppen arra, a még használható tárgyra, ruhára lenne szüksége. Akikhez eljutnának ezek a dolgok, hálásak lennének, akár néhány vágyuk is teljesülne ezáltal. Olyan minőségű ruhákhoz vagy berendezésekhez juthatnának, mely minőségre a másik embernek sosem lenne lehetősége. Aki kapja, más még hiányzó dolgot tud pótolni az így megmaradó kis jövedelméből, amennyiben egyik hiánya pótlásra került.

Az ilyen cselekedeteknek más szempontból is pozitívumai lennének. Nem áldozna mindenki a fogyasztói társadalom oltárán. Tulajdonképpen ezáltal hozzájárulnának a Föld védelméhez is. Hiszen az új dolgok előállítása, még akkor is, ha silány minőségűek, pénzbe, energiába, nyersanyagba és sok-sok szállításba (környezetszennyezés) kerülnének.

Építkezésből, felújításból kimaradt vagy visszamaradt anyagokat a szegényebbek tudnák hasznosítani. A magyar ember kreatív. A régi bútorokat fel lehet újítani, átalakítani, stb.

Csak észre kellene venni a lehetőségeket, hogy sok-sok olyan kerül a szeméttelepekre, melyek valakiknek már csak teher és kidobandó kategória, másoknak még lehet értékes és életmentő is.

Az emberek jó része lassan elfelejt vagy már meg sem tud tanulni rendesen olvasni. Ennek is sok-sok oka lehet. Sajnos a szegénység elsorvaszthatja az ember kulturális érdeklődését. A könyvek árából kiindulva, bizony már csak egy szűk réteghez tudnak eljutni. Ezeket is tovább lehet adni, ha már kiolvasták. Kölcsön is lehet adni, a lényeg, hogy eljusson az emberekhez az információ. Ugyanez igaz az újságokra is.

A másik oldal

Mindenki felelős önmagáért. Rengeteget tehet az ember önmagáért akkor is, ha szegény. Az első és legfontosabb, hogy nem szégyen elfogadni a segítséget. A szegénység nem szégyen, az emberség hiánya sokkal inkább az. Persze ehhez is fel kell nőni, és látni, hogy az egyik segítség hogyan nyit utat ahhoz, hogy tudjon tenni is magáért. Egy gonddal kevesebb, másikat pedig megoldhatja önerejéből.

Aki, a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli. Bár a mondást ismerjük, de éljük-e? Egy példával szeretném illusztrálni.

Emberünknek fiatal korában megadatott a lehetőség, hogy utazzon a 80-as évek második felében. Bejárhatta Európa jó részét, az Atlanti óceántól, Skandinávia déli részéig, még a Földközi tenger északi és déli partján is járt, repült. Aztán hátat fordított ennek, jöttek a gyerekek, jött a valós élet. Az utazás már csak vágy maradt. Se nyaralás, se kirándulás… A negyvenes évei közepére kezébe vette életét és változtatott rajta, ám ennek is meg volt a maga ára, a szegénység tovább kísérte. De időközben rájött arra, hogy nem kell messzire menni ahhoz, hogy szépet láthasson, hogy feltöltődhessen. Apró kis dolgok, irány a természet, először gyalogosan. Egészséges dolog, a természet óriási csodákkal képes az embert megajándékozni. Nem kell hozzá sok minden, szendvics, víz és a lábunk. Aztán sokszor gondolt arra a párjával, jó lenne még egy bicikli, messzebbre is el lehet jutni vele. Környezetkímélő, mozgunk jó levegőn… A természet csendje pedig elvarázsol, és erre a mai embernek hihetetlen módon szüksége is van. Feltöltődik az ember pozitív energiákkal. És lett bicikli. Nem elérhetetlen vágyakat kell kergetni, hanem maradni az egyén realitásainál, de tenni kell önmagáért. Ezek az apró lépések pedig megajándékozzák az embert a nagyobbakkal. Csak észre kell venni őket, hálásnak lenni minden apróságért.

Azok, akik kisebb településeken, kertes házakban élnek, a kert sok gondtól felszabadíthatnák őket, legalább a család zöldség szükségletét ki lehetne termelni, esetleg baromfi tartással, lenne tojás, igaz a pecsét hiányozna róla, de kit érdekel. Sokkal egészségesebbek ezek a zöldségek, tojás, hús, mert még közük van a természethez, nem úgy mint a bevásárló központban árultakénak. Vissza kellene térnünk oda, amit még nagyanyáink tudtak, a befőzéshez. Na de ugye ezért tenni is kell. Persze a minimálbérért távoli településen végzett munka ki fogja zárni az ilyen tevékenységet…

Amennyiben az ember – bár nehéz és kilátástalan helyzetben van – de összeszedi minden erejét, eszét, kreativitását, apró lépésekkel, de tud elérni eredményt, tud javítani saját körülményein. A csodát ölbe tett kézzel várni esztelenség. A csoda akkor érkezhet, ha megteszi előbb a tőle telhetőt. Ehhez elvezethet, ha az ember elkezdi a jellemét csiszolgatni, építgetni. Áldozatot is kell hozni az ügy érdekében, feláldozni a tehetetlenséget, a sült galamb várást.

Az emberi kapcsolatokon is segíthetne az új hozzáállás. Az emberek újra feltalálhatnák, hogy segítsenek egymásnak, akár mindenki a maga szakterületével. Villanyt szerel az egyik, a másik kifesti a házat, kijavítja a falhibákat, autót szerel, stb. Munka-cserekereskedelem.

Ahogy fentebb említettem az egzisztenciális problémák esetén nagyon hamar megjelenik az önbizalomhiány és az önértékelési zavar vagy a depresszió. Amennyiben ezeket a problémákat a ma korszerű gyógyszerezéssel próbálják meg orvosolni, pont a lényeg fog elveszni. Egyrészt a jellemhibák – mert ilyen mindenkinek akad bőven – nem egy fizikai állapot a testben, nem lehet gyógyszerekkel befolyásolni. Ráadásul a nyugtatók és társaik éppen attól fogják a szedőjüket megfosztani, amire a kiút megtalálásához szükség lenne, a megfontolt gondolkodástól. A pszichoterápiák sokkal eredményesebbek lehetnének, de arra a szegény mezei embernek, nem sok lehetősége akad. Akár azt is mondhatnám, hogy lehet magára marad problémájával, és önmagát kell kiskanállal összekapargatnia. Élni akarsz vagy feladod?