Az évet lezáró ünnep elmúltával a szerencsésebb embereknek még nem kell a dolgos hétköznapi kerékvágásba visszazökkenniük. Gondoljunk hát azokra, akik vagy a munkájuk jellege miatt vagy a munkáltatói hozzáállás miatt kénytelenek dolgozni menni. Persze azok, akiknek a munkájukból fakad, hogy ünnepnapokon is dolgozniuk kell, mint az orvosok és ápolónők, tűzoltók, áram-, víz-, gázszolgáltatóknál vagy a közlekedésben a kényelmünkért dolgozó embertársaink, stb. külön köszönetet és hálát érdemelnek ezért. Pedig nekik is van családjuk, szeretteik.

Másrészt az egész évi robotot és munkás hétköznapokat jól esik minden embernek egy kisebb szabadságszerű idővel megtoldani. Kár, hogy ezt sok cégnél a munkáltatók nem így gondolják. A munkaidőkeret szent és sérthetetlen, esetleg a kötelezően elraktározott éves szabadság terhére maradhatnak otthon az alkalmazottak. Pedig a gyártócsarnokokat felfűteni, majd pár nap után ismételten leállítani pár nap szünetért, majd az ismételt felfűtés és újra leállítás, nem feltétlen a leggazdaságosabb.

Külön terület a kereskedelmi dolgozóké. Akik már eleve akár a hét hét napján is munkában állnak. Persze vannak jól megtervezett beosztások is. De ugye nagy a különbség, ha egy szabadnap nem a hétvégére esik, amikor adott esetben a család többi tagja rendesen otthon tartózkodik. A kereskedelemben óriási a hajrá az év utolsó hónapjaiban, különösen decemberben. És az élet az év végére tekintettel sem állhat meg, különösen azoknak nem, akik az élelmiszerboltokban dolgoznak. De itt jut eszembe, hogy végül is a sor végtelen, hogy hány és hány ember végez olyan munkát, ahol a munkaidő, a munkanapok nem a „szokásos” hétfőtől-péntekig és 8-16-ig kategóriába tartoznak. A pékek, akik sokszor éjszaka dolgoznak, hogy reggel friss kenyér és pékáru várhassa a vevőket. Vagy az állattartók, hiszen az állatokat etetni kell, ha ünnep, ha hétvége van, akkor is. Vagy a szállodákban, vendéglátó helyeken dolgozók, akiknek a jól megérdemelt pihenés helyett a nagyobb hajtást és munkát jelenti akár a hétvége, akár az ünnepek köré kapcsolt hosszabb hétvégék.

Vajon társadalmilag megbecsüljük-e az ilyen munkaköröket betöltő honfitársainkat? Vagy a világ legtermészetesebbjeként vesszük, hogy ők vannak és teszik a dolgukat. Ugyanolyan emberek mint bármelyikünk, családdal vagy család nélkül.

Azt tudjuk, hogy bizony a fizetések nem igazán képesek a megbecsülést kifejezni. Csak gondoljunk az ápolónők és az eladónők siralmas bérezésére országosan. Nem véletlenül akkora a hiány. Rendezgetik a béreiket, ígérnek, mert az már profin megy. Az emelés pedig elveszik valahol menet közben. Vagy esetleg papíron ott lesz, csak a bankszámláig már nem ér el…

Ne felejtkezzünk el a családanyák áldozatos munkájáról sem. Ahol még csak fizetés sincs, csak napi 24 órás szolgálat a hét minden egyes napján, ráadásul sok-sok éven keresztül. Nincs szabadnap, nincs ünnepnap, nincs betegállomány, mert ugye még a reklámban is azt nyomják, hogy de hiszen az anyák sosem betegszenek meg…

Modern idők kizsákmányolása, hogy a nőktől szinte ugyanazokat a feltételeket várják el, mint a férfiaktól, legyenek dolgozó nők napi 8-12 órában, neveljenek 3-4 gyereket, megelőzve ezzel a népességfogyást.

Számoljunk egy kicsit! A fiatal nő kb 19-21 éves kora körül végez a középiskolai tanulmányaival, tehát utána tud elhelyezkedni. Amennyiben főiskolai vagy egyetemi képzésben is tovább tanul, a végzés ideje 23-26 év is lehet. Amennyiben hozzáadjuk az elvárt 40 éves munkaviszonyt ezekhez a kezdő időpontokhoz, a maximum évek száma a jelen nyugdíj-korhatárral számolva: 40-46 év lehet. Vagyis esetleg jut 6 éve vagy ettől is kevesebb, hogy a gyermekeivel lehessen, persze 3-4 gyermeket feltételezzünk. Továbbá a fennmaradó időben folyamatosan teljes munkaviszonyban kell, hogy álljon, különben nem lesz meg a 40 éve. Ugye ez totál irreális elvárás, hiszen a mai világban simán kell néhány év munkanélküliséggel is számolni. Így lennénk reálisak. Na és ugye a részmunkaidő, amit az anyáknak előszeretettel ajánlanának, ha lennének elérhetőek. Persze elérhető a részmunkaidő számtalan olyan esetben, ha tetszik vagy nem alkalmazlak teljes munkaidőben, de bejelentve csak négy órában leszel… Na akkor hogyan is jön össze ez a bizonyos 40 év? Ja, nem kell igénybe venni a három évet a gyermek után. Lehet menni már a fél éves baba mellől is dolgozni. Jót tesz a babának és jót tesz az anyának a karrierépítésben a gyártósoron… Nagyon tisztességes elvárásnak tűnik, cseppet sincs kizsákmányolás íze. Tulajdonképpen arra kötelezi a rendszer a nőket, hogy egy fenékkel üljenek minimum két lovon. Azonban több, elvárt 3-4 gyermek esetén nyugodtan mondhatjuk, hogy nem két lovat kellene megülni egy időben és egyszerre.

Félreértés ne essék, nem ellenzem a női foglalkoztatást, sem a nagycsaládot. Csak  a munka emberségesen legyen a családdal, a gyermekneveléssel összeegyeztetve. Nem kizsigerelni a nőket a végtelenségig, és főleg nem tenyészállatként kezelni.

Szabadon dönthessen a nő arról, hogy mikor és hány gyermeket szeretne nevelni, és arról is szabadon rendelkezhessen, hogy miképpen és mikor kíván karriert építeni vagy dolgozni. Ne vághassa hozzá a rendszer majd a nyugdíjba vonulás idején, hogy bizony túl kevés az évei száma, elég lesz neki a minimálnyugdíj is… hiszen haszontalanul ellébecolta az életét.

Bár az írás nagy része főleg a nők helyzetéről szól, essék szó a férfiakról is. Az ő helyzetük sem nevezhető ideálisnak. Amennyiben szeretnék, hogy a férfiak nagyobb részt kivegyék részüket a gyermeknevelésből, a mai helyzetükön nekik is változtatni kellene.

Amennyiben a férfi lesz otthon a gyermekekkel, esetleg majd ezt a nyugdíjas évek kezdetén az ő fejéhez is hozzá fogják vágni?Esetleg majd, ha általánossá válik, hogy a gyermekekkel az apák lesznek GYED-en vagy GYES-en, ugyanazokról a problémákról lehet beszélni, mint most, csak majd a férfiak fognak szenvedni a GYES-szindrómától. A társadalomnak el kellene végre dönteni, hogy szükség van-e gyermekre vagy inkább dolgozzon ezerrel mindenki a munkahelyeken. Mai formában a gyermek csak teherként funkcionál és nem a jövőt jelenti. Segíteni a gyermeknevelésben is csak akkor képes a férfi, ha az ő munkaideje és munkarendje is családbarát lesz. Ez ugye manapság szintén nincs így. A munkáltatók érdeke a folyamatos munkarend, a műszakos munkarendek. Ez minden csak nem családbarát és emberbarát. Egyik nemnek sem ideális. A heti 40 órás munkahétért kapott fizetésnek tisztes emberi megélhetést illene nyújtania. A férfiak szintén óhatatlanul szembetalálják magukat a munkanélküliséggel vagy a részmunkaidőnek álcázott teljes foglalkoztatással. A túlóráknak pedig tisztességgel megfizetettnek kellene lenniük, korlátot húzva a munkáltatónak, hogy foglalkoztasson megfelelő számú embert, ne legyen szükség a túlmunkára. A dolgozó pedig rendelkezzen a saját szabadságával. Ma az is nagyon gyakori, hogy a megérdemelt éves szabadságot sem tudják a törvényben meghatározott rend szerint kivenni a dolgozók.

Amennyiben a munka nem terjeszkedhetne a magánélet rovására, valamint a megélhetéssel beszélő viszonyban lenne, több idő jutna a családra, a gyermekekre, kevesebb kapcsolat futna zátonyra, kitéve a gyermekeket a válás mindenféle káros következményének. Gyermekeinknek apára és anyára van a legnagyobb szüksége. Biztonságra és szeretetre.